Volt egyszer
egy róka. Volt annak a rókának egy darab földecskéje, kukorica termett rajta. A
róka éjjel-nappal őrizte a kukoricáját, s aztán, még mielőtt beérett volna,
eladta. Aztán újra meg újra eladta a lábon álló kukoricát, eladta az erdő
minden állatának. Mikor végre beérett a kukorica, a róka letördelte, hazavitte,
hogy majd a hátsó pitvarban megszárítja. De ekkor már szánta-bánta, hogy a
kukoricáját annyiszor eladta, szerette volna megtartani az egészet, csakhogy
nem tudta, mit füllentsen azoknak az állatoknak, akik megvették tőle. Ahogy
törte a fejét, arra jött a nyulacska.
- Jó napot,
róka! - mondta udvariasan. - Mit csinálsz?
- Nem
csinálok én semmit - mondta a róka. - Nem csinálok semmit, csak gondolkozom, mitévő
legyek. Mert tudod, eladtam a kukoricámat, de még hányszor eladtam! De ez már
régen volt, azóta meggondoltam a dolgot, szeretném magamnak megtartani a
kukoricát. De mit csináljak azokkal, akik megvették?
- Ha
feleségül veszel engem, megszabadítalak tőlük - mondta a nyulacska.
A róka
nyomban feleségül vette a nyulacskát. A nyulacska leült a ház elé, a róka meg
fölment a padlásra, és elkezdte morzsolni a kukoricát.
Megérkezett
a svábbogár.
- Jó napot,
nyulacska!
- Jó napot,
svábbogár!
- Hol van a
róka? - kérdezte a svábbogár.
- Fönt van a
padláson, morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked.
- Igazán?
- Addig is
kerülj beljebb - mondta a nyulacska.
Alighogy a
svábbogár belépett, közeledett a tyúk.
- Jön a
tyúk! - mondta a nyulacska. - Nem félsz, hogy megesz téged, ha itt talál?
- Jaj! -
rémült meg a svábbogár. - Egész biztos, hogy bekap, ha meglát!
- Bújj hát
el! - kiáltott rá a nyulacska. - Bújj el a tehénlepénybe!
A svábbogár
megfogadta a nyulacska tanácsát. Alighogy elbújt, belépett a tyúk, és köszönt:
- Jó napot,
nyulacska!
- Jó napot!
- válaszolt a nyulacska.
- Hol van a
róka? - kérdezte a tyúk.
- Fent ül a
padláson, és morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked - válaszolt a
nyulacska.
- Igazán?
- Kerülj
beljebb - mondta a nyulacska. - Nem akarnál közben megenni egy svábbogarat?
- Szívesen -
mondta a tyúk. - Hol az a svábbogár?
- A
tehénlepény alatt. Keresd csak meg!
A tyúk kereste,
meg is találta, be is kapta, le is nyelte a svábbogarat.
- Ízlett? -
kérdezte a nyulacska barátságosan.
- Ízlett
bizony! Pompás lakoma volt - mondta a tyúk, s leült a nyulacska mellé, hogy
megvárja a rókát.
Kis idő
múlva megszólalt a nyulacska:
- Nézd csak!
Jön a prérifarkas! Nem fal az föl téged, ha itt talál?
- Dehogynem
fal föl! - jajgatott a tyúk, s rémülten csapkodott a szárnyaival. -
Valahányszor meglát, mindig fölfal!
- Bújj el
gyorsan! - kiáltott rá a nyulacska. - Nézd, ott a sarokban jó magas a fű!
Rohant a
tyúk, elbújt a magas fűben, s alighogy lekuporodott, belépett a prérifarkas.
- Jó napot!
- Jó napot,
prérifarkas! - válaszolta a nyulacska.
- Hol van a
róka?
- Fent van a
padláson, morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked.
- Vagy úgy!
- mondta a prérifarkas, s azzal se szó, se beszéd letelepedett, hogy megvárja a
rókát.
- Nem vagy
éhes? - kérdezte a nyulacska. - Míg a kukoricára vársz, nem ennél meg egy
tyúkot?
-
Dehogyisnem! - lelkendezett a prérifarkas. - Hol az a tyúk?
- Ott
kuporog a magas fűben, keresd csak meg!
Fölpattant a
prérifarkas, kereste, meg is találta, föl is falta a tyúkot.
- Ízlett? -
kérdezte a nyulacska barátságosan.
- De ízlett
ám! Pompás lakoma volt! - mondta a prérifarkas, s megnyalta a szája szélét,
aztán leült a nyulacska mellé, hogy megvárja a rókát.
Kis idő
múlva megszólalt a nyulacska:
- Jön a
puma! Nem fal az föl téged, ha itt talál?
- De bizony
fölfal! - mondta a prérifarkas, s körülnézett, hol bújhatna el.
- A ház
mögött a kertben van egy gödör, oda bújj! - tanácsolta a nyulacska. A
prérifarkas egy ugrással a kertben termett, s mire a puma a ház elé ért, ő már
a gödörben lapult.
- Jó napot,
nyulacska! - mondta a puma. - Hol van a róka?
- Jó napot!
- válaszolt a nyulacska kicsit sértődötten, mert a puma hangja meglehetősen
barátságtalan volt. - A róka fönt van a padláson, kukoricát morzsol. Hiszen
téged illet az egész termés, nem?
- Persze
hogy engem illet! - mondta a puma dölyfösen, és se szó, se beszéd,
letelepedett, hogy megvárja a rókát. A nyulacska sértődötten, szó nélkül ült
mellette. Kis idő múlva udvariasan mégis megkérdezte:
-
Reggeliztél már, puma? Nem volna kedved várakozás közben megenni egy
prérifarkast?
- Hol az a
prérifarkas? - kiáltott föl mohón a puma, s megnyalta a szája szélét.
- A kertben.
Betettem a gödörbe, gondoltam, jó lesz majd neked - mondta a nyulacska készségesen.
A pumának azonban esze ágában sem volt egy köszönőszót is mondani, fölpattant,
a kertben termett, aztán a gödörhöz ugrott, s nyomban fölfalta a prérifarkast.
- Ízlett? -
kérdezte a nyulacska udvariasan.
- Pompás
lakoma volt - válaszolt a puma, s letelepedett a kunyhó közepén, hogy megvárja
a rókát.
Kis idő
múlva megszólalt a nyulacska:
- Jön a
jaguár! Nem szokott ez téged fölfalni, ha összeakad veled?
- Ha
összeakad velem, biztosan fölfal - mondta a puma, s nézte, hogyan menthetné az
irháját. A kunyhóból azonban csak az ajtón át menekülhetett volna, az ajtóban
meg ott állt már a jaguár.
- Bújj el
gyorsan a prémtakaró alá! - buzgólkodott a nyulacska. - Jól lapulj meg alatta,
nehogy a jaguár meglásson!
A jaguár már
az ajtóban állt s megkérdezte:
- Hol van a
róka?
A nyulacska
most egy csöppet sem sértődött meg.
- Jó napot,
jaguár! - köszönt szép illedelmesen. - A róka a padláson van, morzsolja a
kukoricát, amivel adósod.
És még
mielőtt a jaguár elhatározta volna magát, hogy leüljön-e, és úgy várja be a
rókát, a nyulacska így kedveskedett:
- Nem akarsz
reggelizni? Nem volna kedved egy pumát megenni?
- Hol az a
puma? Ide vele! - mondta a dölyfös jaguár.
- Ott lapul
a prémtakaró alatt - mondta a nyulacska; a jaguár meg ugrott egyet,
félrerántotta a prémtakarót, s egykettőre fölfalta a pumát.
- Ízlett? -
kérdezte a nyulacska udvariasan.
- Jóllaktam
- mondta szárazon a jaguár, s letelepedett a kunyhó közepén, hogy ott várja meg
a rókát. Úgy elterpeszkedett, hogy a nyulacskának már nem jutott hely, kiállt
hát az ajtó elé.
Kis idő
múlva bekiáltott a kunyhóba:
- Vadász
tart errefelé! Nem félsz, hogy tiszteletlenül bánik majd veled, jaguár?
- De bizony
félek! - mondta haragosan a jaguár. - Ahányszor az útjába akadok, mindig
agyonlő!
- Bújj hát
el gyorsan a folyóparton, a salátafa ágai között! Ott biztonságban leszel,
alhatsz is, fölébresztelek, ha elment a vadász!
A jaguár
fölugrott a salátafa lombjai közé, s alighogy kényelmesen elnyújtózkodott egy
erős villás ágon, beköszönt a vadász:
- Jó napot!
Hol van a róka?
- Jó napot!
- mondta a nyulacska. - A róka fent van a padláson, morzsolja a kukoricát,
amivel tartozik neked. Ha meg akarod várni, esetleg vadászhatnál közben! Nem
volna kedved jaguárt lőni?
- Hol az a
jaguár? - kérdezte a vadász, és a puskája után kapott.
- A folyóparton,
a salátafa ágai között lapul, az állatok miatta nem mernek vizet inni!
- No, majd én becsületre tanítom! - mondta a vadász, azzal a salátafa alá
ugrott, s lelőtte a jaguárt, utána lenyúzta a bőrét, s a nagy igyekezetben ki is ment a fejéből a róka
meg a kukorica.
Az erdő állatai között sok szó esett arról, hogy a fortélyos nyulacska hány meg hány társuk vesztét okozta. El is határozták, hogy bosszút állnak: elpusztítják a nyulacskát. Mikor ennek hírét vette a nyulacska, elköltözött a folyó túlsó partjára, ott épített magának házat, de olyat, hogy annak a padlója alá egy nagy gödröt ásott. Ebben a gödörben élt nappalonként, éjszakánként meg előbújt, s a folyóparton játszadozott, ugrándozott a holdfényben.
Akkor az
állatok így szóltak a csörgőkígyóhoz:
-
Legközelebb, mikor este megint kint játszadozik, ugrándozik a holdfényben, te
csússz be a házába, onnan meg a padló alá, a gödörbe, s mikor majd hazamegy,
fojtsd meg!
Következő
este a csörgőkígyó el is bújt a nyulacska házában. Az meg mikor már eleget játszadozott,
ugrándozott, visszament a házához. Nyomban érezte, hogy valami nincs rendjén.
Jó hangosan így szólt hát:
- Van valaki
a házamban? Lehetséges, hogy valaki van a házamban? Nincs valaki a házamban?
Megtudom én mindjárt, hogy van-e valaki a házamban! Mert ha nincs bent senki a
házamban, majd válaszol nekem, ha meg van bent valaki, hát néma marad!
A nyulacska
az ajtó elé állt és bekiáltott:
- Halló! Van
bent valaki?
A
csörgőkígyó meg visszakiáltott:
- Halló!
Nincs bent senki!
Jót nevetett
a nyulacska, s elszaladt, hogy másutt építsen magának házat.
- Így nem
boldogulunk ezzel a nagyon ravasz nyulacskával - mondták az állatok. - Akkor
kell elfognunk, mikor a folyóra megy vizet inni. Majd az alligátor elfogja!
Az alligátor
lefeküdt a folyópart közelében, s este, mikor jött a nyulacska, el is fogta őt,
s ráripakodott:
- Most pedig
nyomban megeszlek!
- Csak ne
olyan hevesen! - mondta nyugodtan a nyulacska.
- Valamennyi
állat mondta, hogy faljalak föl! Egy sem fogja pártodat!
- Igen ám,
csakhogy nem büntethetsz meg itt, ezen a parton, ahol senkinek sem vétettem!
Nagyon igazságtalan lennél, ha itt, ezen a parton kapnál be. Vigyél szépen át a
másik partra, ott majd megehetsz!
Az alligátor
átvitte a nyulacskát a túlsó partra, s víz alá akart merülni, hogy mihelyt
evett, alligátor szokás szerint nyomban ihassék is.
- Csak
lassabban, csak lassabban! - mondta ismét a nyulacska. - Engem szárazon szoktak
megenni, mert ha nedves az irhám, hát csuda rossz ízű vagyok.
Az alligátor
szárazra vitte a nyulacskát. A part azonban nagyon meredek volt, az alligátor
szuszogott, szuszogott, már alig jutott lélegzethez, egy pillanatra el is
kellett tátania a száját, a nyulacska meg - hopp! megugrott, s úgy elszaladt,
hogy a porát se látták.
- Így nem
boldogulunk vele - mondták az állatok. - Az alligátor majd megeszi valahogyan,
de mi fogjuk körbe, s vigyázzunk, nehogy megint elszökjék a kis ravasz!
Elhatározták,
hogy az alligátor halálhírét költik, úgy tesznek, mintha el akarnák temetni, s
a temetésre meghívják a nyulacskát is.
Így is
tettek.
Az alligátor
elnyúlt, mintha elszállt volna belőle az élet, a többi állat meg körülötte
állt, egész éjszaka virrasztottak fölötte, és siratóéneket énekeltek. A
nyulacska is köztük volt. Amikor már derengett a hajnal, az állatok azt
mondták, hogy most már föl kellene emelni és elvinni az alligátort, hogy
eltemethessék. Szóltak a nyulacskának, hogy ő is segítsen, álljon az alligátor
szájához, s majd mikor kell, a szájánál fogja meg és vigye. A nyulacska azonban
kijelentette, hogy nem jár neki ilyen előkelő hely, semmiképpen sem méltó rá,
beéri ő azzal is, ha az alligátor farkához állhat. A többi állatok mit tehettek
volna mást, belenyugodtak, legyen úgy, ahogy a nyulacska akarja.
A nyulacska
meg közben nézte, nézte az alligátor farkát, s fönnhangon morfondírozott:
- Lehet ám,
hogy ez az alligátor nem is halt meg! Mert lám csak, milyen szépen tartja a
farkát! Mintha csak élne!
Meghallotta
az alligátor, hogy mit beszél a nyulacska, sebtiben leeresztette a farkát,
mintha nem volna benne semmi élet.
- Hm... -
mondta a nyulacska. - Mióta mozgatja a farkát egy döglött alligátor? Ilyen
bolondnak már ne tartson engem senki! - azzal gyorsan elszaladt. Azóta se tért
vissza.
És ezzel
vége a történetnek.