- Jobb volna, ha dolgoznál, fiam, mert hazugságból nem
lehet megélni.
- Nem-e? - vágott vissza a legény. - No, én
megmutatom, hogy urasan megélek a hazugságból!
Azzal fogta magát, még aznap elbúcsúzkodott az
apjától, s elment szerencsét próbálni.
Amint ment, mendegélt az úton, találkozik egy
magaszőrű kamaszlegénnyel.
Köszöntik egymást, szóba ereszkednek, s hát a másik
legény egy úton jár vele: ez is szerencsét próbálni indult.
Kérdi a hazug legény:
- No, pajtás, tudsz-e szót szóra mondani?
- Hogyne tudnék - mondja a másik.
- Hát akkor gyerünk együtt.
Egyszerre kezet csaptak, erős barátságot kötöttek, s
mentek tovább. Még egy puskalövésnyire sem haladtak, jön feléjük a szolgabíró
négylovas hintón. A szolgabíró csavargó betyároknak nézte a legényeket,
megállította a hintót, s magához intette őket. Kérdi tőlük, hogy honnan jönnek.
- Mi egyenesen Budapestről - felelt a hazug legény.
- Hazudsz - rikkantott rá a szolgabíró -, hiszen
Budapest felé mentek!
De a hazug legény feltalálta magát, azt mondta, hogy
valamit Pesten feledtek, s azért fordultak meg.
- No, ha Pesten jártatok, mi újság van ott? - kérdezte
a szolgabíró.
- Hej, tekintetes uram, nagy újság van ott. Egy talián
akkora madarat mutogat, hogy az egyik szárnya Pest s a másik Buda fölött lebeg.
- Ejnye, ilyen-olyan füllentője - förmedt rá a
szolgabíró -, ezért a nagy hazugságért huszonötöt veretek rád.
Mindjárt le is húzatta a legényt a tíz körméről, s a
hajdú olyan huszonötöt vert rá, hogy csillagot rúgott a hazug legény.
- Hiszen megálljon a szolgabíró úr - fenyegetőzött a
legény -, megyek egyenest a király színe elé, s bepanaszolom, hogy ilyen
ártatlanul megbotoztatott.
A szolgabíró egy kicsit meghökkent, s kérdi a másik
legénytől:
- Hát csakugyan van Pesten olyan nagy madár, te?
Feleli a szót szóra mondó legény:
- Hát biz én akkora madarat nem láttam, de láttam
akkora madártojást, hogy huszonnégy ember emelgette rettentő nagy vasrudakkal.
"Hm - gondolja a szolgabíró -, hátha mégis igaza
van annak a legénynek. Azt a nagy tojást csak olyan madár tojhatta, melynek az
egyik szárnya Pest s a másik Buda fölött lebeg." - Adott a hazug legénynek
száz forintot csak álljon el a panaszától.
A két legény továbbment nagy vígan, s útközben
megosztoztak a száz forinton. A hazug legénynek volt már ötven forintja a
zsebében, huszonöt pálcaütés a hátán.
Hanem még két puskalövésnyire sem haladtak, jön szembe
velük egy másik négylovas hintó. A vicispán ült ezen a hintón, s ez is
megállította a legényeket.
- Honnan, merről, hé?
- Pestről - felelt a hazug legény.
- Hazudsz, te kapcabetyár, mert most éppen Pest felé
mentek.
- Jaj, lelkem, tekintetes uram, ottfelejtettünk
valamit - toldotta meg a szót szóra mondó.
- Jól van, jól, hiszem, de hát mi újság Pesten?
- Hej, ne is kérdje, tekintetes uram, mert a Duna
meggyúlt, s fenékig kiégett a víz a medréből.
Szörnyű haragra lobbant a vicispán! Hogy így a szemébe
hazudjon egy kapcabetyár! Nosza, parancsolja a hajdúnak, hogy húzza le a legényt
a húsz körméről, s olyan huszonötöt verjen rá, hogy holta napjáig vakarja a
helyét.
No, ezt meg is kapta a legény, egy sem hiányzott a
huszonötből. De a legény a vicispánt is megfenyegette, hogy egyenest a
királyhoz megy panaszra, amiért őt ártatlanul megverette.
Meghökkent egy kicsit a vicispán, hátha mégis igaza
van a legénynek. Kérdi a másiktól:
- Hát csakugyan meggyúlt a Duna, hé, s elégett?
- Már azt nem láttam, ha mondanám, hogy láttam,
hazudnék, tekintetes uram - felelt a szóra szót mondó legény -, de láttam az
utcákon s a piacokon annyi sült halat, hogy a népek nem tudnak kijönni a
házakból.
"Hm - gondolja a vicispán -, mégis igaza lehet a
legénynek. Bizonyosan az égő Dunában sült meg az a tenger sok hal." -
Adott a hazug legénynek kétszáz forintot, csak álljon el a panaszától.
A hazug legény ezt is megosztotta a szóra szót mondó
legénnyel, s most már volt százötven forint a zsebében s ötven pálcaütés a
hátán.
No de ki látott s hallott ilyet? Három puskalövésnyire
sem haladtak, jött velük szemben hatlovas hintón a főispán. Ez is megállítja a
legényeket, s vallatóra fogja. Bezzeg, hogy a főispánnak is azt felelték, amit
a szolgabírónak s vicispánnak.
- Jól van - mondta a főispán -, elhiszem, hogy Pestről
jöttök, hát mi újság Pesten?
Feleli a hazug legény:
- Hej, nagyságos uram, nagy ott a gyász s a
szomorúság. Az egész várost gyászfeketébe vonták, merthogy meghalt a Jézus
Krisztus!
De olyat még nem látott a világ, amilyen szertelen
haragra gerjedt a főispán. Hogy őt lóvá akarja tenni egy csavargó!
- Hé, Jancsi! - kiáltott a pandúrnak - huszonötöt erre
a kapcabetyárra!
A hazug legényt lekapták a húsz körméről, s olyan
huszonötöt vertek rá számolatlan, hogy az eget is bőgőnek nézte.
- Hiszen nem hagyom én ezt annyiban - kiabált a hazug
legény -, megyek Budára a királyhoz, s elpanaszolom, hogy minden igaz ok nélkül
verik a szegény legényt.
- Eredj, csak eredj - mondta a főispán, s aztán
megkérdezte a másiktól: - No, hát te is ezt az újságot tudod? Csakugyan meghalt
a Jézus Krisztus?
- Hát biz én, nagyságos uram - felelt a szóra szót
mondó legény -, hazudnék, ha azt mondanám; hogy hallottam, amit a társam
hallott, de azt magam is láttam, hogy lajtorják vannak támasztva az éghez, s
csupa feketébe öltözött angyalok járnak fel s alá.
Szeget ütött a főispán fejébe ez a beszéd: hátha
csakugyan igazat mondott ez a legény. Az angyalok csak nem gyászolhatnak
akárkit. Elkezdte kérlelni a hazug legényt, s adott neki háromszáz forintot,
csak álljon el a panaszától. Megijedt erősen, hogy a király elcsapja.
A hazug legény a háromszáz forintnak is a felét a szót
szóra mondó legénynek adta, most hát volt már háromszáz forint a zsebében s
hetvenöt pálca a hátán.
De ez éppen elég is volt neki. Azt mondta a
pajtásának:
- No, pajtás, én hazamegyek, elég nekem, amit
kerestem. Isten áldjon.
Azzal megfordult, s hazáig meg sem állott. A háromszáz
forintot az apjának adta, a hetvenöt pálcaütést szépen magának tartotta. Aztán
mégis meggondolta magát, s elkezdett dolgozni keményen.
Így volt, vége volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon
utána.