Egyszer
volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl még az üveghegyeken is túl, volt
egy szegény ember s annak három fia. Azt mondja egyszer az ember a fiainak:
- Menjetek
el, fiaim, lássatok országot-világot, próbáljatok szerencsét, mert itthon nincs
a szegény embernek előmenetele.
A fiúk
megfogadták az apjuk tanácsát, s elindultak szerencsét próbálni. Mentek,
mendegéltek hetedhét ország ellen. Aztán, mikor erősen elfáradtak, letelepedtek
egy helyen, elővették a tarisznyájukat, hogy falatozzanak egy keveset. Azt
mondja a legidősebb fiú:
- Ne egyék
külön-külön mindegyik a maga tarisznyájából, hanem előbb együk meg, ami egy
tarisznyában van. Ha az kiürült, fogjunk a másodiknak.
Jól van, hát
ebben meg is egyeznek. Először megették a legkisebb fiú elemózsiáját, aztán
továbbmentek.
De mikor a
középső fiú tarisznyájára került a sor, a legkisebb fiúnak egy falás nem sok,
annyit sem adtak. Hiszen ha csak nem adtak volna, de mit tettek! Mikor az
öccsük kérte, hogy adjanak neki is valamit, mert az a becsület, kiszúrták a
szemét, s otthagyták a szegény fiút.
Elindult
szegény vak fiú tapogatózva, ment jobbra, balra, eléfelé, hátrafelé, nem tudta
szegény: merrefelé, egyszer csak beléesett egy kútba. No, áldott szerencséje
volt, hogy beléesett. Nem volt ebben a kútban víz, színig sárral volt tele,
mégpedig csuda erejű sárral. Ahogy beléesett ebbe a sárba, halljatok csudát!
egyszeribe megjött a szeme világa. Megint látta a fényes napot, látta az egész
világot. Fogta magát, aztán egy jó összetett marékkal felmarkolt a sárból,
beletette a tarisznyájába, s ment tovább.
Még egy jó
hajításnyira sem ment, jő vele szembe egy kicsi egérke. Le volt törve a dereka,
sántított a lábára. Megszólította a fiút:
- Ó, te fiú,
segélj rajtam, ha tudsz, bizony nem bánod meg.
A legény
kivett a tarisznyájából egy kevés sárt, megkente vele az egérke, lábát,
derekát, s hát abban a szempillantásban meggyógyult a sántasága, meggyógyult a
dereka is, semmi baja sem volt.
- No, te fiú
- mondja az egér -, jótétel helyébe jót várj. Tudd meg, hogy én az egerek
királya vagyok. Nesze, adok neked egy sípot. Ha bajba kerülsz, csak fuvintsd
meg, a világon ahány egér, mind a segítségedre leszen.
Elveszi a
fiú a sípot, a tarisznyájába teszi, megy tovább, és még egy hajításnyira sem
ment, megszólítja egy méhecske: annak is össze volt törve a teste.
- Segíts
rajtam, te jó fiú, ha tudsz, bizony meghálálom.
Segített
ezen is, s a méh is egy sípot adott neki. Azt mondta:
- Tudd meg,
hogy én a méhek királya vagyok, s ha bajba kerülsz az életben, csak fuvintsd
meg a sípot, a világon amennyi méh, mind a segítségedre lészen.
Továbbmegy a
fiú, s hát az út szélén egy farkas fekszik. Össze volt törve minden csontja,
porcikája, nem tudott megmozdulni. Kérte ez is a fiút:
- Segíts
rajtam, te jó fiú, bizony nem bánod meg.
A fiú nem
akarta meggyógyítani, mert attól félt, hogyha meggyógyítja, még összetépi őt a
farkas. De addig könyörgött a farkas, hogy a fiú megkönyörült rajta. Ennek is
bekente sárral a testét, s ím, abban a szempillantásban talpra szökött, nagy
erős állat lett belőle.
- No, te fiú
- mondta a farkas -, jótétel helyébe jót várj. Nesze, adok neked egy sípot. Ha
bajba kerülsz, csak fuvintsd meg, s amennyi farkas a világon, mind a
segítségedre lészen.
Most már a
fiúnak három sípja volt, s ment, amerre a szeme látott, hegyeken, völgyeken
átal. Addig ment, mendegélt, míg a király városába nem ért. Ott felment a
királyhoz, s beszegődött hozzá inasnak.
No, itten jó
helyre szegődött, ott voltak a bátyjai is szolgálatban. Bezzeg megijedtek, hogy
kiderül a hitványságuk, s elkezdtek tanakodni, hogy s mint pusztíthatnák el az
öccsüket. Ők bizony felmentek a királyhoz, s azt mondták:
- Felséges
királyunk, akit most fogadott, azt mondta nekünk, hogy ami gabona van az
országban, egy éjjel mind a felséged padlására tudja hordani.
- No, ezt
szeretném látni - mondta a király. - Küldjétek ide azt az inast mindjárt.
- Igaz, hogy
ezt meg ezt mondta? - kérdi a király.
- Nem
mondtam én senkinek, felséges királyom.
- De így, de
úgy, szél zúgatlan nem indul. Ha ma éjjel az ország gabonáját a padlásomra nem
hordod, karóba kerül a fejed!
Kimegy a fiú
nagy búsan, nem tudta, hogy mit csináljon: elszökjék-e, maradjon-e. Amint
tűnődik, bucsálódik magában, eszébe jut, hogy az egerek királya mit mondott
neki. Belefuvint a sípjába, abban a minutában ott volt előtte az egér, s
kérdezte:
- Mit parancsolsz,
édes gazdám?
Mondja a
fiú, hogy mit kíván tőle a király.
- No, ha
csak ennyit kíván, s nem többet - mondotta az egerek királya - feküdj le s
aludj!
Azzal
elszaladt az egerek királya, egy óra sem telt belé, jöttek az egerek a világ
minden részéből, s hordották a búzát s a rozsot s mindenféle gabonát, egy szem
nem sok, annyit sem hagytak, mind a király padlására vitték.
De bezzeg
kellett támogatni a padlást vasrudakkal, gerendákkal, mert recsegett-ropogott a
tenger gabona alatt.
Ámult-bámult
a király, mert sok csudát látott, de még ilyet soha világon való életében.
Hanem a legényeket majd megette a méreg. Megint összesúgtak-búgtak, felmentek a
királyhoz, s jelentették:
- Felséges
királyunk, azt mondta nekünk az a fiú, tud ám ő még többet is.
- Ugyan bizony,
hogy tudhat még ennél többet? - kérdezte a király.
- Hiszen mi
sem hisszük - mondották a legények -, de nekünk azt mondta, hogy a király
palotájától a piacig egy viaszhidat épít egy éjjel.
- No, ezt
igazán szeretném látni - mondja a király. - Mindjárt küldjétek ide azt a fiút!
Jő a fiú,
kérdi a király:
- Igaz-e,
hogy ezt meg ezt mondtad?
- Nem
mondtam én semmit, felséges királyom.
- Csak ne
tagadd, mert szél zúgatlan nem indul. Ha ma éjjel az én palotámtól a piacig
viaszhidat nem építesz, bizony mondom, karóba kerül a fejed.
Kimegy a
fiú, nagy búsan tűnődik, évelődik magában, már világgá is akar menni nagy
bánatában. Hanem eszébe jut, hogy adott neki egy sípot a méhek királya is.
Belefuvint a sípba, jön a méhek királya, s kérdi:
- Mit
parancsolsz, édes gazdám?
Mondja, hogy
mit parancsolt a király.
- Ó te jó
fiú - mondja a méhek királya -, csak nagyobb bánatod ne legyen. Eredj s aludj,
a többit bízd rám.
Lefekszik a
legény, s azzal a méhek királya összegyűjti, ami méh van a világon, s éjfélig
felépítik a viaszhidat. Kinéz reggel a király az ablakon, látja a viaszhidat, s
hanyatt esett nagy csudálkozásában.
Mérgelődtek
a legények, nem tudták már, hogy mihez fogjanak.
Harmadszor
is felmentek a királyhoz, s azt mondták:
- Felséges
királyom, ez az inas már megint járatja valamin az eszét. Azt mondta nekünk,
hogy reggelre elhozza a tizenkét legerősebb farkast.
Azt
gondolták, hogy ezt már csakugyan nem tudja megtenni. Ha farkasokért megy, azok
tépik össze, ha nem megy, akkor karóba kerül a feje.
- Küldjétek
ide azt a fiút - mondotta a király.
Fölmegy a
fiú a palotába, kérdi a király:
- Igaz-e,
amit rólad beszélnek?
- Nem
szóltam én senkinek egy szót sem - mondotta a fiú.
- De
ilyen-olyan ördöngös legénye, szél zúgatlan nem indul. Az ország gabonáját
összehordottad, a palotámtól a piacig viaszhidat építettél, elhozd nekem
reggelre a tizenkét legerősebb farkast, mert különben halálnak halálával halsz
meg.
De most
búját sem mondotta a legény, gondolta magában: hozok én ide annyi farkast,
amennyi katonája királynak még nem volt. Belefuvint a sípjába, jön a farkas,
kérdi:
- Mit
parancsolsz, édes gazdám?
Mondja, hogy
mit akar a király.
- Ne búsulj
semmit - mondotta a farkas -, hozok én ide nem tizenkettőt, idehozom, amennyi
farkas van a világon. Te csak vigyázz, mikor megérkezünk, ülj fel a hátamra,
végy egy ostort a kezedbe, s hajts mindenkit, akit a szemed előtt látsz.
Hát,
halljatok csudát! Úgy éjféltájban jönnek a farkasok, rettentő ordítással, de
annyian jöttek, hogy a városban nem fértek. Ellepték a város határát, még azon
túl is. Akkor felült a fiú a farkaskirály hátára, be a király udvarába, neki a
farkasok a királynak, az udvarbéli népeknek, ki elszaladt, kit széjjeltéptek,
senkit sem kíméltek, csak a királykisasszonyt.
Ezt a fiú
mindjárt feleségül vette, elfoglalta az egész országot, ő lett a király, s még
ma is él, ha meg nem halt.